Kemény üzenet Orbán Viktor szövetségesétől: a magyarokon múlik Európa jövője - mandiner.hu
„A ti választásotok a mi választásunk is – sok szerencsét!” – üzente Matteo Salvini.
Interjút adott Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Lega elnöke a Konnektivitás Magazinnak.
Az olasz patrióta politikus hangsúlyozta: Európának sürgősen irányt kell váltania az ukrajnai háború kezelésében és a békét, valamint a párbeszédet kell előtérbe helyeznie.
Az olasz kormányfő-helyettes méltatta Orbán Viktor álláspontját, amiért bátor és a nemzeti érdekeket képviselő politikát folytat.
Salvini úgy véli, Magyarország és Olaszország közös érdeke a stabilitás, a jólét és a konfliktusok mielőbbi lezárása.
A patrióta politikus kiemelte a konnektivitás szerepét is, amely szerinte a blokkosodással szemben a gazdasági növekedés és a béke záloga. Úgy látja, Magyarország politikája ezen a téren példaértékű, mivel a kormány elsődleges célja saját polgárainak jóléte és biztonsága.
Salvini egyúttal figyelmeztetett:
Az Európai Unió jelenlegi irányvonala – különösen a háborús retorika és egy esetleges közös európai hadsereg gondolata – növeli az eszkaláció kockázatát.
Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak kulcsszerepe van a patrióta erők megerősítésében. „A ti választásotok a mi választásunk is – sok szerencsét!” – üzente.